2010. március 15., hétfő

90 éve kiáltották ki a tanácsköztársaságot

Emlékezz, és tanulj a múltból!

A rómaiak bölcs mondása is ezt sugallja: Historia est magistra vitae.

Március 21-e a napéjegyenlőség napja több millió éve, és még sokáig így lesz.

Most 90 éve „tört” ki a Tanácsköztársaság.

A Marx (Mordechai) Kommunista Kiáltványa 1948-ban jelen meg Londonban. A fiatalok kedvéért, és okulásukra írom, hogy így kezdődött: „Kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete.” Befejező mondata, ami 1990-ig minden napilap címoldalán szerepelt a szocialista tömbben: „Világ proletárjai egyesüljetek!”

Így, utólag megállapíthatjuk, hogy a kísértet nem járta be egész Európát, csak a keleti felét, de ott vért, nyomort, hullahegyeket hagyott hátra. A mostani „proletárok” luxusvillákban laknak, és semmi törekvésük nem mutatkozik, hogy pl. Afrika, vagy Ázsia proletárjaival egyesülni (és persze osztozkodni) kívánnának.

Oroszországban győzött a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 1917. november 7-én. A Világháborúban fogságba került katonáknak az Antant hatalmakhoz tartozó oroszok szemináriumokat tartottak a marxi, lenini teóriákból.

Képzeld nyájas olvasóm, milyen gyönyörűség volt a fagyos, sáros lövészárkokat, megjárt, a háborús borzalmakon keresztülment, egyszerű embereknek, hallgatni a mesét olyan társadalmi rendről, amelyikben nincs kizsákmányolás, nincs úr és szolga. Elhitték, és továbbadták azoknak, akik a harctérről dezertáltak.

Hozzájárult a Tanácsköztársaság (szovjet minta!) „győzelméhez” a Károlyi Mihály féle őszirózsás „forradalom” is. A minden ízében rengő Osztrák – Magyar Monarchiát nem volt nehéz megbuktatni.

Mint a történelem során számtalanszor, azzal kezdődött a tevékenységük a vezetőknek, hogy földet osztottak, államosítottak. Vagyis elvettek és továbbadták, hogy népszerűségüket növeljék. Aztán jött a „fejtágítás”. Erről már írtam a kommunizmus áldozataira emlékezve. Kun Béla, Szamuely, és a Lenin-fiúk vérfürdői.

(lásd: http://www.angelfire.com/realm3/hmult/cikkek/szamuely.htm , és

http://franka-egom.ofm.hu/ „REJTELMES PINCE”, érdemes megnézni: uo. A KÉT ELFELEJTETT ESZTERGOMI ÁLDOZAT-ot

http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarországi_Tanácsköztársaság )

Ez volt a proletárdiktatúra, a rémuralom, ami 133 napig tartott.

A Tanácsköztársaság 1919. augusztus 1-jén megbukott.

Hogy mit „köszönhet” Magyarország ennek a vérgőzös diktatúrának a trianoni békediktátumban, az egy nagy tanulmányt érdemelne.

Erről, nyájas olvasóm, meggyőződhetsz Tormay Cécile: Bujdosó könyv c. művét olvasva.

Mai nap még egy fájdalmas momentumra kell, hogy emlékeztessen:

Ma 50 éve, 1959. március 21-én végezték ki Mansfeld Pétert, (szül: 1941. márc. 10) aki éppen előtte néhány nappal töltötte be a 18. életévét.

A Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsának ítélete életfogytig tartó börtön volt, amit másodfokon, Dr. Mácsik György ügyész indítványát elfogadva, Dr. Vágó Tibor tanácsa 1959. március 19-én halálbüntetésre változtatott.

(lásd: http://franka-egom.ofm.hu/esztergom_1956/mansfeld_peter/01mansfeld.htm )

Kádár János méltóképp ünnepelte a Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulóját

Nincsenek megjegyzések: