Az élcsapat tagja voltam

„3. §”A munkásosztály marxista-leninista pártja a társadalom vezető ereje.”
A Magyar Népköztársaság Alkotmánya 1949. évi XX. törvény, (többször módosított)


A Pusztavámi Szénbányához 1963. április 1-i nappal kerültem. Előtte a Bauxitkutató Vállalatnál dolgoztam Balatonalmádiban, ahová anno a Nehézipari Minisztérium (NIM) helyezett, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem elvégzése után, (1962) mint kezdő bányagépészmérnököt — gyakorlatra. Almádiban se pénz, se lakáskilátás, se munkakör nem volt, ezért a kötelező félév után elbúcsúztam.
Akkor Pusztavám még a Közép-Dunántúli Szénbányászati Tröszthöz (KDT) tartozott. A központ Veszprémben volt, így Almádiból könnyen jutottam oda — tárgyalni.
Két hely is volt: Balinka, meg Pusztavám. Ez utóbbinál a munkakörhöz (gépüzemvezető) egy móri, bányászkolóniai lakás is tartozott, amiben nem volt víz, de utcai nyomókutakból jó ivóvíz folyt. Elfogadtam. A feltétel az volt, hogy meg kell nősülnöm, megkapom a lakást. Addig legényszállón, a pusztavámi „Aranybikában” kapok külön szobát. Komoly hidegek voltak, amikor a legényszállón laktam, de minden szobában volt szenes kályha, volt egy fűtő, az mindig lapátolt a tűzre. Már május volt, amikor egy pénteki napon elmentem Miskolcra, minden előzetes bejelentés nélkül — nősül-ni.
Csöpi, a menyasszonyom már felkészült, csak a szombati munkavégzés alól kellett felmentést kérni. Isten látja lelkem: nem azért vettem feleségül, mert a lakást akar-tam megkaparintani!
Hétfőn bementem Balázs Mátyás igazgatóhoz (valójában csak üzemvezető volt, de elvárta ezt a megszólítást. Mélyparaszti származása ellenére négy iskolája volt: 2 első, 2 második osztály) Megmutattam az anyakönyvi kivonatot, meg a személyi igazolványomat, már szólt is Horák Imrének (munkaügyis) hogy adja át a lakást.
Rögtön el is mentünk Mórra. Bányászkolónia. Aki még nem látott ilyet: szinte vége-láthatatlan sorban egyforma, közel egyforma egyes és ikerházak, mindegyikhez tartozott egy fáskamra, mellette disznóól, tyúkól — persze, az is léniában.
Munkaköri feladatom a műhely irányítása, a külszíni szállítás, osztályozás, az Iker-akna aknaszállítása, szellőztetésének ellenőrzése volt.
Az iker akna azt jelenti, hogy egymáshoz közel (itt kb. 100 m) két függőleges akna van, az egyiken megy a termelvény szállítása, itt áramlik be a friss levegő, a másikon ventillátor szívja az elhasznált levegőt, és anyagbeadás történik. Ez utóbbinál dolgo-zott Kass Dániel — aknaszállító-gépész volt. „Úri” munka, mert — ugyan 3 műszak-ban kellett járni — nem sok teendő volt, inkább csak a nappalosban. Kass Dániel jó elvtárs volt (?), mint régi munkásmozgalmi „harcos”, a móri rendőrség 1945 – 46-os újjászervezője, (állítólag szadizmusával váltott ki e területen „elismerést”…) szak-szervezeti tag. De már a Magyar Szocialista Munkáspártnak (MSZMP – az élcsapatnak) nem lett tagja, eltávolodtak egymástól, mint pl. a másik: Rideg Sándor kovács, akiket ma kriptokommunistának neveznénk – kifinomult szókincsünkkel.
Ezért, amiért régen részt vett a szakszervezeti mozgalomban, a főnökség, mint jó elvtársat tartotta nyilván, és kellemes nyugodt munkahelyet biztosított számára.
Én közvetlen munkahelyi főnöke voltam, és munkahelyi ellenőrzéseim során őt is meglátogattam. Intelligensebb volt, mint az átlag melós. Hosszasabban is beszélgettünk a kutyatartásról, a fényképezésről.
Történt, hogy – tán 1965 húsvét táján (?) – Miskolcra mentünk anyósom – sógorom, sógornőm meglátogatására. Néhány napos ottlét után hazautaztunk. Reggel, egy dombról kellett leereszkedni az országútra, ahonnan a busz indult a bányához. Ez volt a „tisztviselő-járat”. Mindenünnen ereszkedtek a „tyityvityelők ”, köztük az én Berente Lajos barátom.
– Szevasz Lajos! Mi újság? Mi történt, míg távol voltunk?
– Semmi különös, hacsak az nem, hogy a Kass Dani főbe lőtte magát, meg egy nőt.
– Ilyen sorrendben? – vettem viccesre a figurát, de a többiek is csak erősítik, amit Lajos mondott.
Mindenki tudott valamit az esetről. Kass Daninak – hites felesége mellett – metresze volt, akivel összekülönbözött, és ezt úgy oldotta meg, hogy az illető hölgybe – revolverével – belelőtt, majd felment a templom elé, és a középső kereszt alatt főbe lőtte magát.
A nő hosszú gyógykezelés után felépült a májlövésből, de Kass Dani kiszenvedett.
Közben a busz kiért a bányához, ahol tovább áramlott mindenféle információ, a rendkívüli esetről.
Végeztem a dolgomat, mikor megcsörrent a kurblis telefon: a főnök hívat.
Megyek az irodába, ott ül a párttitkár – Szlávnics László – is.
– Tessék, itt vagyok.
– Gyurikám! Baj van.
– Mi történt?
– Meghalt egy akna-szállítógépész.
Hirtelen agyamba-villant: itt valamit a nyakamba akarnak varrni. Valószínű színt változtattam, mert a főnök megnyugtatott:
– El kell temetni, és a koporsónál neked kell a gyászbeszédet elmondani.
Nagy kő esett le a szívemről, mert arra gondoltam: számon kérik, hogy nem foglalkoztam a beosztottakkal.
Nekiláttam, fogalmaztam, rágtam a ceruzavéget.
Egyház? Szóba se jöhet, párt, szakszervezet, munkásőrség, rendőrség, senki, egy mukkot sem, csak a munkahelyi főnök.
Anyámtól, ha mást nem is, de fogalmazni megtanultam.
Megírtam, betanultam, elmondtam a gyászbeszédet.
Persze ott volt minden (im)potentát, a járási párbizottság első titkára, maga Klujber János elvtárs is – személyesen! Talán ő jegyezhette meg, hogy ez az elvtárs (rám utalva), jó elvtárs. Szlávnics László, az üzemi függetlenített párttitkár meg szemle-sütve, talán pironkodva vallotta be: Kiss elvtárs ¬– sajnos - nem elvtárs (már hogy nem tagja az élcsapatnak, az MSZMP-nek). No! Meg is kapta rögtön a pártépítési munkához a soron-következő eligazítást.
Egyszer együtt ebédeltünk Laci bácsival (Szlávniccsal, aki jámbor természetű ember volt). Rá is tért a TÉMÁRA: – Gyurikám! Nem gondolkodott még azon……?
¬– Ó, dehogy nem! – vágtam közbe - csak nem éreztem magam politikailag érettnek erre a nagy kóvedre !
Még nekem kellett mentegetőzni, pedig a politika soha nem is érdekelt, az egyetemi politikai oktatás nem múlt el nyomtalanul. Még ma is tart belőle.
Taggyűlés, felvettek 6 hónapra tagjelöltnek. Akkor még volt ilyen forma, nem sokkal ezután megszüntették, hogy egyszerűbbé váljék a pártépítés.
Volt ez tán’ 1965-66-ban. Jártam a dögunalmas taggyűlésekre, fizettem a tagdíjat, fényképeztem a munkásőröket….. Mindez tartott 1970 januárjáig, mikor is Tatabá-nyára kerültem dolgozni, a VIDUS-hoz. Itt a munkatársaim javarészt értelmiségi: mérnök, jogász, közgazdász volt, de a műhely lakatosai, portások, takarítók is voltak szép számmal. Inhomogén volt az összetétel.
Átjelentkeztem, fegyelmezett párttaghoz híven, azt remélve titkon, hogy a színvonal magasabb lesz, de csak a tagdíjam növekedett.
A munkahelyem a Szénbányáknak egy melléküzemága volt, ahol saját fejlesztésű technológiai berendezéseket terveztünk, kiviteleztünk, és próbaüzemmel adtunk át a kedves Megrendelőnek. Abban az időben az ilyen jellegű munka kapitalista vállalko-zás volt, mert nem az MSZMP Központi Bizottsága deklarálta, hogy miből mennyit kell termelni, és azt hova kell szállítani. A PIAC irányította a tevékenységünket. Nyil-ván, ehhez felelős vezetés kellett, ami megszabja az irányt a műszaki fejlesztésnek, a tervezésnek, a piackutatásnak, üzletkötéseknek.
Történt, hogy a VIDUS Pártszervezete beszámoltatta az üzemvezető-főmérnököt:
Dr. Réczey Gusztávot. Ő okos vezető volt! Elmondta a számokat, (ezt akkoriban nem lehetett mellőzni!) aztán kérdéseket lehetett feltenni. Az egyik mélyparaszti származású bunkó megkérdezte, hogy érvényesül az üzemi demokrácia, meg a Párt vezető szerepe az Üzemnél? Válasz:
’A Párt olyan döntések meghozatalába avatkozzon be, ahol felelősséget is vállal.’
HOPPÁ! Miért vállal felelősséget a Párt? Aminek én is a tagja vagyok? Semmibe!!!
Ez volt az a momentum, amikor elgondolkoztam: ezért fizetek tagdíjat? Ezért ha-gyom magam cseszegetni, hogy már megint nem voltam taggyűlésen? No! NEM!
A tagdíj a fizetéshez méretezett volt, és bizony prémium-osztáskor… kemény sum-ma volt. Ezt szóvá is tettem egy alkalommal, mikor jött a bizalmi:
– Itt van a tagdíj, de most már vegyetek le a kannibálok étlapjáról
Két perc sem telt el, hívattak a pártirodára……..
Veszprémi József vegyészmérnök volt a párttitkár.
– Hogy mik vagyunk mi? Kannibálok?
Először megpróbáltam megmagyarázni, hogy tulajdonképpen nem a kannibálok listá-ját, hanem az étlapját emlegettem, de olyan veres volt, mint a haja.
– Tudod mit Jóska? Beadom a felmondásom.
Valami óhéber dumával leírtam, hogy mostantól kezdve nem akarok tagja lenni az élcsapatnak.
Kapóra jött, mert a legközelebbi taggyűlés ideje alatt már a lengyelországi Czernin disznószaros levegőjét szívtam, mert ki mentem kb. fél évre dolgozni.
Amiért röstelkednem kell: még Móron kiadták pártmunkának, hogy el kell menni azokhoz a családokhoz agitálni, ahol a gyereket hittanra íratták be – és én elmentem, nem emlékszem már milyen eredménnyel járt ez a ’misszióm’.
Magam előtt tiszta vagyok, nem kértek fel besúgni, nem lettem munkásőr, nem voltam karrierista. Az én politikai alapállásom (ha erről egyáltalában lehet egy 7 éves gyereknél) kialakult még 1945-ben. Dicső fölszabadítóink, a Vörös Hadsereg bombázta Esztergomot, ahol mi laktunk, jelenleg is lakom.
Katonai célpont? Ugyan kérem! Néhány kóbor apáca, pár ferences szerzetes, egy –két bencés tanár. Március 18-án, Sándor napon (Kubányi Sándor keresztapámé volt a ház) estefelé megszólalt a sziréna. Velőt hasító hangja van! Erre még határozottan emlékszem, de innentől már keverednek az emlékeim a szüleimtől hallottakkal.
Lenn a pince be volt rendezve „lakás”-nak: konyha, szoba. Ott aludtunk, hogy ne kelljen minden szirénahangra kelni, és levonulni a pincébe.
A Mari-néni nevezetű repülőgép, inkább légi traktor, egyesével hozta a bombákat.
Még néhány hónapja, talán 1944 őszén láttam egy lebombázott házat, fogalmam volt a pusztításról. A marinéni pöfögött, aztán: bumm! egy bomba le, pöfögés, hozza a következőt. Talán a 11 – 12. bomba esett az udvarunkba: 8 × 8 m-es körbeépített át-rium.
Nem akarom részletesen leírni a pusztítást, amit végzett, csak annyit, hogy a ház, fő-leg a mi lakásunk romokban állt, de életben maradtunk, senkinek sem esett semmi baja.
Játékaim: a kis-vonat, hintaló, lábbal hajtható autó, építőkocka,…. a romok alatt.
Annyi mindenesetre összeállt bennem – később, szüleim elmondása segítségével, hogy oroszok bombáztak, katonai célpont nélkül, és amikor felszabadultunk (?) ezeknek a tetveknek, patkányoknak kellett tapsikolni, énekelni, szavalni, és dicsőíte-ni őket, főleg apánkat, bölcs vezérünket és tanítónkat Sztálin elvtársat.
Utáltam a politikát, és az akkori „résztvevőit” akikről utólag kiderült – legalábbis ne-kem, vidéki fiúnak – hogy alkoholisták, korrupt gazemberek voltak. Czinege Mihály hadügyminiszternek úgy kellett megírni a néhány-soros mondanivalót, hogy ne sze-repeljen benne az imperializmus szó, mert nem bírta kimondani. (pedig négy iskolája volt: két első, két második) Olyat, hogy pluralizmus??? Mire ez a szó sorra-került a politikában, addigra Czinege eltűnt a süllyesztőben, jó néhány hasonszőrű társával, és persze a felhalmozott vagyonával együtt. Előkerült egy könyvben: Kiskirályok mundérban, abból kiderült, hogy a Magyar Néphadsereg gépesített alakulata had-gyakorlatát Leányfalun, az ő „vityillójánál” tartotta a, mert utat kellett építeni, továbbá külön-helikopter hozta neki a törkölypálinkát (?)
Ezekkel alkottuk az élcsapatot .
Nem vagyok rá sem büszke, sem nem titkolom el, mert átéltem, hogyan törik meg ezek a férgek az ember – egyébként is képlékennyé kalapált – gerincét.
A mai kellemetlen érzésem, hogy mindenki elfelejtette a múltat? Nemcsak engem aláztak meg! Másoknak is át kellett élnie az oroszórákat, a május elsejei felvonulásokat, ahol „lelkesen” integettünk a dísztribünön álló apparatcsikoknak, akik hájas kezükkel nagy-kegyesen visszaintegettek. Átéltük a szocialista-brigádmozgalmat, a szakszervezetet, az útlevél gondokat, (szolgálati, privát ablak) az 50 $-os kétévenkénti valutakeretet.
Ezek „vezették” a Béketábort, bolsevizmus paranoiás, hazugságözönre épülő dikta-túráját: a NAGY Sztálin, a zseniális hadvezér, leninizmus tudós teoretikusa, majd a primitív, de erőszakos Nyikita Szergejevics Hruscsov (1894-1971), aki az ENSZ köz-gyűlésén a cipőjével verte a pulpitust, és 1964-ben (demokratikusan) puccsszerűen leváltották..aztán, jött a húgyagyú, agyalágyult Leonyid Iljics Brezsnyev, ill. a gerontokrata, rozoga alakok, akik követték a "trónon"? Andropov a KGB egykori vezetője, néhány hét múlva Konsztantyin Csernyenko?
Kik voltak ezek a trógerek?
Ezek, akik anno az élet – halál urai voltak, mára a „pallosjogukat” elvesztették, de a spontán privatizációnál ott álltak az első sorokban, hiszen ők voltak a tűz közelé-ben…
Most? Már a hatalom is a kezükben, de nagyon remélem, hogy egyszer a Magyar Nemzeté lesz, és nem a proletár internacionalistáké, akik már nem nagyon kíván-koznak a Kommunista Kiáltvány zárómondata szerint egyesülni senkivel, pedig mennyi még az éhező proletár….
„Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is, aki uralja a jelent, a jövőt is uralja”. - Orwell

"A KOMMUNIZMUS MEGBUKOTT, MINDENFÉLE ÉRTELEMBEN, DE A KOMMUNISTÁKTÓL NEHÉZ LESZ MEGSZABADULNI, MERT SENKI SEM OLYAN KONOK ÉS VESZEDELMES, MINT EGY BUKOTT ESZME HASZONÉLVEZŐJE, AKI MÁR NEM AZ ESZMÉT VÉDI, HANEM A MEZÍTELEN ÉLETÉT ÉS A ZSÁKMÁNYT." MáraiSándor

Aki az egészet, átélte, leírta, elküldözgeti ismerőseinek: Kiss György, szem száma: 13804……….(talán a XXI. században születetteknek magyarázatra szorul: 1 férfi,
1938 sz.év, hó, stb.
Esztergom, 2004. Ma már 2005. május 20 , mi több: 2005. június 12. 2008. augusz-tus 18-at megértem.

Az egyenhülye gyerek

Az „egyenhülye” gyerek,

avagy: Ha a kacsa nem tud úszni, nem biztos, hogy a víz a hibás.
pamphlet

Megértve a nyájas olvasónak a cím feletti hirtelen felhördülését, esetleges felháborodását, annak eloszlatásához látok:
Az „egyenhülye” gyerek a mai átlagszülő és átlagpedagógus kötelességszerűen végzett (terhes) „munkájának” eredménye, produktuma. Amelyik gyerek, ha génjeiben hordoz is értéket, azokat szorgos, kitartó munkával, közösen kiirtják.
A gyermek nem tehet semmiről!
Egy példával megvilágítva: ha nekem valaki azt mondja: «piszkos a ruhád», nem az a hülye ruha tehet róla, mert az egy „termék” mint ahogy a gyerek elhülyülése sem a gyerek műve, sőt! Ő tehet róla a legkevesebbet.
Az „egyen” szó, az azonos korcsoportokban, a szándékosan megvont, vagy meg nem adott tudás, a butulás egyenlő mértékére utal.
Az egész szóösszetétel jelentése, hogy egyik sem hülyébb a másiknál, vagyis nagyjából egyformán hülyék.
Mindennek kialakulásában, fenntartásában az „európai” kormányaink, kultúrpolitikusaink és a médiumok is oroszlánrészt vállaltak és vállaltak, ill. vállalnak ma is.
Tapasztalataimat írom le, amik elvezettek a fenti megállapításhoz.
Megszületik a gyerek. Egészséges. Nem sokáig! Egységes koncepció a nevelésre? Ugyan kérem!
 Kétóránként kell szoptatni,
 mindig meg kell szoptatni, ha sír,
 csak teát szabad adni, ha sír,
 akkor szép a gyerek, ha a combján, a hurkán is hurka van!
Záporoznak a jó tanácsok. Könyv is van, legalább 15 db. Amit külföldiből fordítottak magyarra . Jellemzőjük, hogy olyan anyagot, ételt, teakeveréket, ízesítőt stb. írnak, ami itthon elvétve sincs. (muflon-túróhabos maszlagos, oregánós, garnélás cápa-uszony) A könyvnek ma már nem az az ismérve, hogy hasznos információk hordozója legyen! Drága legyen, sok színes képpel. Így lesz méltó ajándék!
Antikváriumból? Fújj! Ki hallott ilyet, mit szólnak a szomszédok, vendégek, ha egy kopottabb könyv kilóg a díszes sorból?
A babakocsi állandó ide-oda mozgatása már, mint mákony kijár az ivadéknak - nehogy a szülő, ill. a gyerekre felügyelő hallása károsodjék a bömböléstől, gőgicséléstől.
Elmaradhatatlan a cucli, mint a ropi, a chips, rágógumi, majd a későbbi cigaretta elődje. (orális fixáció) Ital: eleinte még babatea, majd kóla. A szomjat nem oltja, de kiváló-an alkalmas a benne lévő cukor a fogazat mielőbbi, alapos tönkretételére.
Az óvoda (ha nem mai Waldorf) hagyján.
Az igazi hülyítés az iskolában, ill. azzal kapcsolatosan folyik intenzíven. Nem is nagy dolgok, hanem sok apró, napi ismeret megvonása.
Szúrópróbáimból kínálok néhányat: (a pipém, általános megszólítás)
• Egyik
- Pipém! jársz még iskolába? vagy kicsaptak?
- Dehogy csaptak! Csupa ötöseim vannak! – válaszol önérzetesen.
- Mondd! melyik a kedvenc tantárgyad?
- A hittan
- Milyen vallású vagy?
- .... nem tudom.
• Másik:
– Melyik iskolába jársz Pipém?
– A József Attilába
– Hányadikos vagy?
– Ötödikes – mosolyogva válaszolja.
– Hú! Felső tagozat! Nem semmi! No! bizonyára tudsz-e egy szép József Attila verset?
– Igen!! – és már fülig ér a szája széle.
– Melyiket? – gondoltam az Altatót, azt már az óvodában is tanulják, de nem!
– A „Füstbe ment terv”-et.
• Még egy gyöngyszem a kollekciómból:
Konfirmáció, az egyik protestáns gyülekezetnél. A 14 évesek, általában 6 – 8 év hittan tanulás, és előkészítő tanfolyam után, a gyülekezet előtt tesznek hitet – mint felnőttek – arról, hogy a vallás gyakorlásához szükséges ismereteket elsajátították.
Ezzel szüleik, kereszt-szüleik fogadalmát, melyet a kereszteléskor tettek fel-váltja a felnőtt fejjel tett konfirmáció. Pünkösdvasárnap. A templom degeszre tömve szülő, nagyszülő, keresztszülő (utoljára a keresztelőn volt templomban)
Az ifjak, a konfirmandusok az úrasztalánál karéjba állnak, és záporoznak az előre kiosztott kérdések, és feleletek. A zöm valamit motyog az orra alatt, semmit sem érteni. Talán ez az első alkalom, hogy nyilvánosan hallatja a hangját. Az iskolában memoriter nincs, a feladatlapot kitölti, a pedellus kijavít-ja.... Igen, ahhoz nem kell pedagógus!
A 16 ifjúból egy fiú értelmesen, artikulálva válaszol. Ez igen!
Vége az istentiszteletnek, kitódul a gyülekezet. Megkeresem a fiút, aki értelmesen felelt:
– Gratulálok neked, te voltál az összes közül a legértelmesebb.
– Köszönöm, – és elfogadta a felé nyújtott kezet.
– Egyet mondj meg nekem! Milyen napon feszítették keresztre Jézust?
– . ? . ? nem tudom.
A példákból azt szűrtem le tanulságul, hogy a gyerek hülye, de nem tehet róla, mert ilyenre formázta a társadalom, a szülő és a pedagógus. MI!
Az egyen-szülő, és az egyen pedagógus degresszív regresszióval (hanyatlás) keletkezett eleinte. Nem csoda. Akárhová is tartozott, a fejét teletömték demagógiával, a kultúrára már nem maradt idő, hely, alkalom. Felnőve eléri a kultúra-csúcsot: megérti, és szereti a „zenét”, ami nála az „Akácos út…”, meg a „Jaj cica…” és képes felfogni ezeknek a mélyenszántó gondolatait, mondanivalóját, Olvasmánya a Harry Potter és más kreténség, ponyvaregények, thrillerek. Majd kedvenc szereplői a Heti Hetes és a Hal a tortán, meg a vacsoracsata c. tévéműsorok ripacsai közül kerülnek ki.
Gróf Klebelsberg Kunó mondta:
„A demagógia ellen egyetlen szérum van, a kultúra.”
A kiváló kultúrpolitikus tudta, de a demagógia áradata kimeríthetetlen. Az volt a XX. században, és mára, a XXI. század elejére sem fogyott el, a szérum egyre kisebb adagokban csöpög.
Rákosiék bemesélték, hogy semmi sem jó, ahogy a múlt rendszerben volt. Ezért kell a jó tanulónak ötöst, a rossznak 1-est kapnia. Nekünk, akik akkor még elemi iskolába jártunk, bevezették az orosz nyelvet a német helyett, és a latint is csak az egyházi iskolákban engedélyezték. A MÁV-nál az I osztály lett a „PÁRNÁS”, a II osztály a Fa-pados. (milyen logikus? Ugye?) Az állomások neveit is át kellett írni: Piliscsaba alsó lett Klotild-ligetből, Bánhida, a 7–800 éves település, ósdi név! Legyen Tatabánya-alsó! Esztergom, a klérus székhelye a megyeszékhely? Nem elvtársak! Tatabánya lesz! Hozzácsapunk még 4 falut, abból lesz majd a város! Még arról is szó volt, hogy Esztergomot átkereszteljük Dózsafalvára. Szinte fel sem lehet sorolni a sok briliáns „ésszerűsítést”.
Pedig micsoda elmék „dolgoztak rajta”: Apró Antal (4 iskolája volt, két első, két második osztály), Czinege Mihály, Marosán György (bucigyuri) pék, Biszku Béla, Münnich Ferenc alkoholista, a Czermanik nevű kertitörpéből Kádár János, az élcsapat főtitkára.
A demagógia a fejekben – szérum híján – leülepedett, és az egyenszülő után-termelődött. Ez a folyamat tart jelenleg is. Nagyon valószínű, hogy ez lezajlott mind-azon országokban, ahol a kommunizmusnak becézett bolsevizmus, a proletárdiktatúra kerekedett felül.
Elsőként szétzúzták a családot. Városokban talán könnyebben, mert az asszonyok elmehettek dolgozni. Falun a kolhozosítással, a földjétől megfosztott családból a férfi ment a közeli iparosodott helyre munkát vállalni, a háztáji munka megmaradt a család többi tagjának. A gyatra közlekedés és az iparban némi többletkeresetet eredményező túlóra akadályozta az ipartelepen dolgozót a hazamenetelben. Esetenként a túlórát felváltotta egy házastárs-pótló szexpartner , . . . és ez aztán véglegesítette az állapotot. Megszüntették a hitoktatást, ami szintén információmegvonás volt, de a legfontosabb: megszűnt a generációk közötti információ-átadás.
Ez a jelenség az állatvilágban a fiatal egyedek elhullásához vezet, mert nincs kitől el-tanulnia a táplálék megszerzésének módját, vagy az ivóvízhez vezető utat megismer-ni.

„A bovi maiori discit arare minor”

A II. Világháború után Hazánkban a Magyar Kommunista Párt (MKP) tüsténkedett azon, hogy szovjet mintára alakuljon minden. Sikerült „apró” nagyhatalmi segítséggel.
Az ifjúság formálására jött a szovjet (pionyír) mintára Úttörő Mozgalom . 1948-ban a cserkészetet (Mindszenty József letartóztatása után) megszűnt, mert valláserkölcsi alapon szerveződött. A vezetőik ellen koncepciós pereket indítottak, lecsukták őket. Pedig a hittanórán, a cserkészeten is jóra tanították a gyerekeket, de legalább is ismeretek elsajátítása volt a cél. Volt célkitűzése, szervezete, módszere, eszköze arra, hogy az ÉLETRE neveljen.
Helyette jött a nihil, az úttörő, (SZIT, MADISZ) 1946-ban. Abból állt, hogy piros nyak-kendőt kellett hordani az iskolában, az utcán, a tanítóinkat „pajtás”-nak kellett szólíta-ni, de úttörő-vezetők nem voltak. Ugyan honnan lettek volna? A cserkészvezetőket, akik a légynek sem ártottak, koncepciós perekben börtönre ítélték. Tanítóinkra maradt hát az ifjúsági mozgalom.
Tanítóink eleinte legalább az indulókra megtanítottak: „Mint a mókus fenn a fán…”, „Ej-haj száll az ének, zeng az ének…” Aztán lett az úttörőknek 12 pontja, ködvágó sapkája, alumíniumcsatos öve, sípja, amiket megvehettek az Úttörő Áruházban.
A Cserkészet alapvetően politikamentes volt (most is az) de az úttörő már nem. A Komszomol előiskolája volt. Már ott kezdték el a demagógiát belesulykolni a fejekbe.
Az idősebbek biztos emlékeznek a Sztahánov mozgalomra. A névadó és követői – a korabeli teoretikusok, főképp Sztálin(!) magyarázata szerint – bebizonyították, hogy a tanult műszaki-vezetők hülyék, mert az általuk kiszabott feladatot 2000 %-ra lehet teljesíteni. Miért is ne lennének hülyék, hiszen értelmiségiek, és az csak réteg, nem úgy, mint a parasztság, vagy a munkásság, mert az OSZTÁLY! Rezümé: Minden rossz volt, aminek a múlt rendszerrel valamilyen kapcsolata volt, ergo ki kell irtani, gyökerestül!
Elkezdődött a kontraszelekció:
MDP élretörése és hatalomátvétele után a szülők társadalmi osztályhelyzete szerint: munkás, paraszt, és értelmiségi, sőt un. X-es származásúnak minősíttettek. (ez utóbbi: nemkívánatos (deklasszált) elem)
A „leghülyébbeknek” az értelmiségi és x-es származású ivadékokat, meg az egyházi iskolában érettségizetteket minősítették. Nem a tanulmányi eredmények, a tudásuk alapján, hanem a kor ideológiája szerint. Őket nyomták el az egyetemi, főiskolai felvételektől a kitermelőiparba. Szakemberre pedig nagy szükség volt, mert sokan a Don-kanyarban, vagyis a Háborúban vesztek el, aki megmaradt, és volt ideje – elhagyta az országot, akik itthon maradtak azok nagy hányadát koncepciós per vádlottja, majd el-ítéltjeként börtönbüntetésre, vagyonelkobzásra ítélték. A maradékból is sokan végezték kényszer-lakhelyen, izoláltan. Az egyenes-ági leszármazottját megbélyegezték azzal, hogy az apja / anyja népellenség. Az egyetemre / főiskolára csak elvétve jutott be, főleg, ha még egyházi iskolában érettségizett .
Bezzeg az ország marxista – leninista pártjának, vagyis a társadalom vezető erejé-nek tagjai, a „Szocialista hazáért” érdemrend kitüntetettjei, majd később ezek gyere-kei ill. oldalági rokonai egyszerre alkalmasakká váltak bármilyen vezetői, tudományos, gazdasági poszt betöltésére . Ők lettek a megbízhatók, a többi: osztályidegen!, sőt osztályellenség!!! Akit egyszer kiemeltek, adtak neki hivatalt, pénzt, lakást, többé már nem bukhatott le, mert akkor felmerülhet a jogos kérdés: Ki juttatta oda? Ez, pedig kínos!

„Akinek Allah hivatalt adott, észt is ad hozzá.”

Vagy Allah feledkezett meg a dolgáról, vagy nem volt miből adni, mert nagyon soknak kellett (volna). Ezt –sajnos Allahtól, ismereteim szerint – nem lehet számon kérni,
Az egyen-szülőnek általában egyke a gyereke. Ez részint szerencse, részint az ivadékra nézve súlyos „agykárosodást” idéz elő. Már a születés előtt megindul a harc, hogy ki „szereti” jobban a gyereket. Mivel mindkét szülő egyenhülye, azon versengenek, hogy melyikük vegyen a csecsemőnek értelmetlen, teljesen fölösleges, használ-hatatlan felszerelést, játékot, ─ amivel talán még felnőtt korában sem fog játszani. (sakk-készlet) A jó szülő, nagyszülő LEGÓ-t vesz az ivadéknak, arra gondolva, hogy fejleszti az ő kreativitását.
Belegondoltál nyájas olvasóm, hogy hány kiváló feltaláló, közöttük sok Nobel-díjas emelkedett fel a tudás magaslatara, a kreativitás csúcsára LEGÓ, mi több (!) Barbie baba nélkül?
Gyerekkoromban nagyon szerettem volna Märklint (a valamikori fémépítőt) Ebbe ügyesen lyukasztott acéllemez darabok, idomok, csavarok, alátétek, csavaranyák vol-tak. Megmozgatta a fantáziát, mert sok egyszerű, egyre bonyolultabb játék összeállítására volt alkalmas. Rendszeretetre is nevelt, mert játék után szépen kellett elrakod-ni, hogy legközelebb kéznél legyen a szerszám, a csavar, az alkatrész.
A nagyszülők ugyanezt teszik általában, persze mindegyik saját gyermekének elképzelését, annak megvalósítását preferálja.
Majd 3 éves korban a család büszkesége elkezdi a közösségi életet, lehetőleg Waldorf óvodát, ahová őt, a szülő személygépkocsival viszi, nehogy feltörje a talpát a méregdrága Adidas, vagy Puma cipő.
Hogy példát is említsek: Czinege Lajos, aki a maga öt elemijével, és kovácsinas képesítésével honvédelmi miniszteri tisztséget töltött be (bár inkább alkoholtartalmú italokat töltött). Méltó utóda Farkas Mihálynak (valamikori hadügyminiszter, akinek apja is, anyja is Lőwy volt, ő mégis Farkas lett) Nem tudom elképzelni, hogy Bonaparte Napóleon őket képzelte el a marsallbottal . Ez a példa jellemző volt az egész magyar társadalomra, illetve a Béketáborra. (értem ezalatt a bolsevik uralmat) A tanult ember-re nincs is szükség, minden megy azok nélkül is, meg különben is …
Ment, de tönkre ment.
Kirívó példát mutattak Mao hívei Kínában, amikor az operáló orvost elküldték földet művelni, és a gyógyítást egy „kultúr - forradalmárra” bízták, aki Mao kis Vörös Könyvecskéből olvasott a páciensnek idézeteket: „Virágozzék minden virág!” Állítólag agy-műtétet is végeztek a vörös könyvecske fájdalomcsillapító hatása alatt.
Persze nem is kellett volna olyan távoli, egzotikus országba menni példáért. A Szov-jetunióban 1935. tájékán kitört a Sztahánov mozgalom, ami szedett annyi áldozatot, mint egy valamirevaló járvány. Ez az ipse kitalálta, hogy a normát (amit műszaki szakemberek állapítottak meg) túl lehet teljesíteni.
L: http://csuszem.freeblog.hu/archives/2006/07
Megemlékezem a pedagógusról is, nehogy kimaradjon.
Míg jó ideig (Klebelsberg Kunó minisztersége idején!) középiskolai végzettséggel lehetett valaki tanító, (18 évesen) – legalább is az alsó tagozatban – a mai egyenhülye gyerek cizellált agyának műveléséhez főiskolai végzettség kell.
Minket még tanítók tanítottak, „ősi” módszerekkel képeztek az első négy osztályban (az elemiben) az Életre, de még utána is tanultunk sok hasznos dolgot. Persze, mi nem voltunk annyira leterheltek, mint a mostani kisdiákok: nem kellett tonnányi köny-vet cipelni az iskolába, onnan meg haza, mert összesen 2 könyvünk volt: olvasó-könyv, meg a hittan. Igaz, nem volt szabad szombat, hanem rendes tanítás volt akkor is, és a vasárnapunk sem volt teljesen szabad, mert a diákmise kötelező volt.
Nem ölték ki belőlünk az érdeklődés legkisebb szikráját.
A mostani rendezetlen állapotban a gyereknek felvételi vizsgát kell tennie, ha valahol továbbtanulni akar. A pedagógusokat senki sem vizsgáztatja. Ha megtenné egy tisz-tességes bizottság, minimum a felét szélnek lehetne ereszteni.
Példa, megtörtént eset:
o Nyílt nap az iskolában, magyar nyelvtan óra. Téma: igeragozás, igemódok, ige-idők, és személyek. A tanár kioszt mindenkinek egy széles papírcsíkot amire egy valamilyen módban, időben, ragozott ige áll. A gyereknek meg kell mondania, milyen módban van az ige, milyen időben történik a cselekvés, és egyes, ill. többes szám hányadik személy. Megyeget a dolog, mígnem az egyik, akinek ez jutott: néznék, azt válaszolja: feltételes mód, jelen idő, többes szám, harmadik személy. Korrekt! mondom magamban. Nem így Paidagogosz: „Nem többes szám, hanem egyes szám, első személy”.
Villanásnyira sem gondol arra, hogy a gyerek jót is mondhat. (ui. mindkettő jó)
o A másodikos gyerekek azt a mesét tanulják, hogyan mentette meg a kisegér az oroszlánt a fogságból, akkor történt, hogy az egyik gyerek a fogalmazásába ezt írta:

„ … és akkor felserkent az oroszlán…”

A felserken szó pirossal hullámosan aláhúzva. Bevallhatom az én egyik gyerekem volt a tettes.
Én még az életemben nem használtam ezt a szót, ezért nem mertem reklamál-ni. Itthon aztán Értelmező Kéziszótár A – Zs-ig, A gyerekem által írt mondat ha régies hangzású, de tökéletesen értelmes.

serken  tn ige rég. irod. Fölserken, ébred. [↔serít]

Fogalmam sincs, honnan vette a gyerek, de ez a kisebb kérdés, a nagyobb, hogy a Paidagogosz miért húzta alá piros, hullámos vonallal?
Mindkét esemény már 1990 körül volt.
A mai dátum: 2010. július 1.
________________________________________
FÜGGELÉK
e-mailban kaptam 2010-ben
Egy vidéki főiskolán tanítok, és sajnos egyre gyakrabban meggyőződöm arról, hogy a diploma és az intelligencia (ész) nincsenek köszönőviszonyban sem...
Zh-t írattam az elsősökkel, és már a terembe belépvén kiszúrtam magamnak egy "kislányt", aki tök pinkbe öltözve (már ha az ruha volt rajta!!!), műkörmeivel a tollba kapaszkodva (alig tudta fogni), púderezte az orrát! Hát...nem mindegy, hogy ír 0 pontos zh-t az ember lánya! Ja, a mobilja is rózsaszínű volt, és a hajában is volt egy-két rózsás árnyalatú tincs.
Na, miután "kigyönyörködtem" magam, mondom, írják fel a papírra, hogy NÉV, SZAK..és éppen folytatnám a sort, mire a kislány megszólal:
– Elnézést! Évszak?
Na, gondoltam, nagy az Isten állatkertje, kicsi a kerítés. Persze a többiek sírva röhögtek, ő meg abszolút nem értette, hogy min.
Mondtam neki, hogy igen, az évszakot kell felírni, a hónapot, napot, a Duna vízállását Paksnál, a „Barátok közt” tegnap esti epizódjának 5 soros összefoglalóját és a műkörmöse mobilszámát.
Gondoltam, ennyi baromságra csak veszi a lapot...tévedtem, csak az tűnt fel, hogy míg a többiek a kérdésekre várnak, ő már buzgón ír, és láss csodát?! Minden adatot megkaptam, kivéve a vízállásjelentést, mert arra azt írta:
"Tudom ám, hogy ez beugratós kérdés, mert Paks a Tisza mellett van."
Feladtam. És már nem röhögök, amikor ezt a történetet mesélem. Diplomája lesz."
________________________________________
tudásteszt1 tudásteszt2

20 éve történt

„3. §”A munkásosztály marxista-leninista pártja a társadalom vezető ereje.” A Magyar Népköztársaság Alkotmánya 1949. évi XX. törvény, (többször módosított)

Ezt a pártot Kádár János & his whole gang (és bandája) alapították, miután az elődjét, az MDP-t (Magyar Dolgozók Pártja) 1956. okt. 31-én feloszlatták, és a Forradalom sikeres leveretése után ez, a Magyar Szocialista Munkáspárt – MSZMP – lett a társadalom vezető ereje, az ÉLCSAPAT. Az ő kezükben volt a bölcsek köve, mindent, mindenkinél jobban tudtak. Sokoldalú, művelt, okos emberek voltak, melyből a legbölcsebbek és a legrátermettebbek lettek a Központi Bizottság tagja: Biszku Béla, az alkoholista Münnich Ferenc, a Bucigyurinak becézett pék: Marosán György, Biszku Béla lakatosinas, és mások. Apró Antal épp akkor Moszkvában, mint NKVD tag fasisztázta a magyar Forradalom résztvevőit, de néhány nap múlva „tárcát” kapott a hazaáruló a Magyar Forradalmi Munkás-paraszt Kormányban, akárcsak Dögei Imre, Kossa István, és a többi tróger.

Abban az időpontban nem mehetett minden zökkenőmentesen, mert hiszem forradalom volt, bár a helyzet konszolidálódni látszott. Vidékiek nem sokan lehettek, mert a telefonok, távírók nem, vagy rosszul működtek.

Az, hogy egy pártot jogerősen feloszlassanak, ahhoz jogerős bírósági ítélet kell, ahhoz is, hogy bejegyezzék az új pártot.

Az elvtársak törvényfelettinek érezték magukat, mint ahogy később – főleg gaz- tetteikkel igazolták. Hiszen az Alkotmány is deklarálta a felsőbbrendűségüket, nekik dolgozott a Rendőrség, a Néphadsereg, a karhatalom, és ennek betetőzésére még „üzemeltették” a Munkásőrséget. Meg hát, ott volt biztosítéknak a Big Brother, meg az összes szoci állam, akik mindig készen-álltak az internacionalista segítségnyújtásra, akárcsak mi 1968 augusztusában, Csehszlovákiában. No! Meg a Hazafias Népfront! Mindenki annak jelöltjeire adta a szavazatát. Így születtek a 99,9 %-os parlamenti mandátumok.

Mint egy hatalmas vízfej, úgy terpeszkedtek el az egész országban. Anno minden faluban, városban, járásban, megyében, nagyobb gyárakban, függetlenített párttitkárok (a pozícióhoz tartozó apparátussal) osztották az „igazságot”, és élvezték az élcsapatnak járó kiváltságokat:

§ K telefon - zártkörű közigazgatási telefonrendszert

§ Klub Aliga balatoni üdülés, a nyugalom után...

§ Kocsihasználat, sofőrrel, éjjel-nappal

§ Kútvölgyi Kórház teljes ellátással (valaha OTBA! Országos Tisztviselő Betegalap)

§ Kerepesi úti temetőben díszsírhely

Ne gondold nyájas olvasóm, hogy ezek apróságok voltak. A búsás fizetés, az ingyen lakás, a titkárnőnek nyilvántartott bejárónő, közpénzen. (!) Mert nem a tagdíjakból fedezték ám a luxuskiadásokat, az elvtársi vadászatokat, meg a „munkabért”, a Szemlőhegy utcai lakást, a hozzá tartozó rendőrségi / karhatalmi védelemmel, a szolgálati kocsit, sofőröstül, hanem a dolgozó nép, mint a dolgozó méhet a királynőt, tartotta el az élcsapat minden magasrangú góréját Kádártól a járási párttitkárig.

Ugyan az Alkotmány kimondta:

„8. § A Magyar Népköztársaság megvalósítani törekszik a szocializmus elvét: „Mindenki képessége szerint, mindenkinek munkája szerint”.

... ez a törekvés – valahogy – nem vezetett eredményre:

· Az elvtársak javarésze csak gyűlésezett, és szavazott – felelősségvállalás és felkészültség nélkül, hiszen a foximaxi egyetemen kívül más végzettsége nem volt, ill. az, amit a Szovjetunióban, a Lenin Egyetemen megszerzett. (a foximaxi a marxizmus – leninizmus esti egyetem volt, munkaidőben lehetett végezni, és 72 nap pótszabadság járt a résztvevőnek, ott osztogatták a bölcsek kövét)

· Pl. egy bucigyuri, vagy egy biszku, vagy berecz hogy jött ahhoz, hogy országos ügyekben döntsön? Volt képessége hozzá? Ha nem, akkor milyen munkát végzet?

· Akinek képessége volt, azt meg nem engedték döntés-közelbe.

· Persze, arról gondoskodtak az elvtársak, hogy a szaporulatot tanítassák. Nyilvánvaló, hogy elsőként vették föl a főiskolákra, egyetemekre a káderek ivadékát,

· majd őseik hagyományát folytatva, bekerültek a nómenklatúrába, és boldogan élnek, még mindig a nyakunkon.

· (hogy példát is említsek: a Hiller nevű miniszter elvtárs a napokban riporteri kérdésre válaszolva elmondja, hogy az államnak nincsenek oktatási intézményei. Akkor kell nekünk minisztérium, vízfej? Hogy az MSZP bölcsének kiszólásával válaszoljak:

„egy nagy lószar, mama!” Ezzel az erővel lehetne Gyarmatügyi Minisztériumunk is.

Ez ma sincs másként, de ez egy másik téma.

Már folytak a Nemzeti Egyeztető Tárgyalások 1989. június 13-tól a Parlamentben.
(ez a köztudatba „nemzeti kerekasztal tárgyalásként” (EKA) rögzült. Az „élcsapat” vezetői, annak is élén Grósz Károly (az őskövület) és Pozsgay Imre (a reformok elkötelezett híve) már elismerték, hogy vannak, un. másként gondolkodók (szerintem ők gondolkodtak másként). Persze a pluralizmus szót még nem lehetett kimondani.

1989. június 16-án, Nagy Imre miniszterelnök kivégzésének 31. évfordulóján, Budapesten, a Hősök terei emlékbeszédek után megtörtént a mártírok újratemetése, melyen, a koporsók mellett díszőrséget állt Németh Miklós, az akkori miniszterelnök, Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás, Medgyessy Péter. (óriási előkészület a titkosszolgálat, a karhatalom készenléte mellett) Nagyon féltek..

Közben, július 6-án, mikor Nagy Imre perben a Fővárosi Bíróság felmentő ítélete, bűncselekmény hiánya miatt lezárult, Kádár János meghalt.

Az EKA tárgyalások folytak, és megállíthatatlan volt a rendszerváltás. A kommunizmus, szocializmus megbukott mindenféle értelemben.

1989. október 5-re rendkívüli közgyűlést hívott össze az MSZMP. Négy napig üléseztek, aminek a végén két részre szakadt az MSZMP: a kemény, magját kommunistának valló mag, (Thürmer féle Munkáspárt) és az MSZP. Akkoriban írások tömkelege jelent meg, úgy aposztrofálva ezt a kongresszust: "a négy nap, amely megrengette az országot."

Szerintem egy angolkóros molylepke szellentése jobban rengette meg az országot, mint ez a „váltás”.

A 730000 párttagság hirtelen lecsökkent 35000-re. Rengeteg volt a „megélhetési párttag” (L. írásaim: http://csuszem.freeblog.hu/archives/2006/07/22/Az_elcsapat_tagja_voltam/

Azóta előbújt a kemény mag szaporulata, melyik ugyanúgy, mint elődeik vonszolják magukkal a húgyagyú, szifiliszes Lenin, a tömeggyilkos Sztálin, Mao, Pol Pot, Kim ir Szen, Kun Béla, Szamuely, Rákosi és a többi vérgőzös diktátor eszméit, zászlóit, a kommunizmust.

A „földrengés” során néhány kivénhedt, vagy nagyon elkötelezett apparatcsik megmaradt a Munkáspártban, a mohóbb, és kevésbé elkötelezettek megalapították a Magyar Szocialista Pártot (MSZP) Első elnöke Nyers Rezső lett, és magukat szociáldemokratáknak definiálták, pedig – főleg az utóbbi hét évben – híven teljesítik Szolzsenyicin definíciójában foglaltakat:

"A kommunistáknál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így hív: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek (...) egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista. Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki nem mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása úgy kívánja.” Alekszandr Szolzsenyicin

(magam inkább bolseviknak nevezem, mert a kommunista, a kommunizmusnak, egy utópiának a híve. André Malraux francia írótól (aki maga is kommunista volt) származó mondás:

“Aki húszéves korában nem kommunista, annak nincs szíve - s aki harmincéves korában kommunista, annak nincs esze.” (http://attac.zpok.hu/cikk.php3?id_article=623 ))

Fénylő, de dicstelen példa Szolzsenyicin meghatározására a MSZP csalogánya, Dr. Havas Szófia, aki 2009. április 6-án, az elnökválasztó gyűlés zárásaként intonálta az Internacionálét. (röhögnön kell: „Fel, fel, te éhes proletár...”) 1956-os Forradalmunkat pedig nyilaskeresztes randalírozásának mondja, holott parlamenti esküjét le kellett tennie:

„Én .................., a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom, a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; munkám során választóim akaratához és megbízatásomhoz híven, lelkiismeretesen járok el, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését előmozdítsam, népének boldogulását elősegítsem.” 46/1994.(IX.30.)OGY határozat

Hogyan tartja meg ezt az esküjét, mikor a szabadon választott első parlament legelső törvényalkotása az 1956-os Forradalom és szabadságarc jelentőségének törvénybe iktatásáról
1990. évi XXVIII. Tv. a következő:

1.§ Az Országgyűlés az 1956. évi forradalom és szabadságharc emlékét törvényben örökíti meg.

2.§ Október 23-át, az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napját nemzeti ünneppé nyilvánítja.

No, és az orvosi esküjét?

http://www.politaktika.hu/hirek/rendszervaltas4352435243

LÁSD MÉG:

http://www.mult-kor.hu/20091007_husz_eve_szunt_meg_az_mszmp?forumNewComment=successful&pIdx=2

Prof. Bokor Imre Blogjába, 2009-12-24

MSZP csalogánya, Dr. Havas Szófia, aki 2009. április 6-án, az elnökválasztó gyűlés zárásaként intonálta az Internacionálét. (röhögnön kell: „Fel, fel, te éhes proletár...”) 1956-os Forradalmunkat pedig nyilaskeresztes randalírozásának mondja, holott parlamenti esküjét le kellett tennie:

„Én .................., a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom, a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; munkám során választóim akaratához és megbízatásomhoz híven, lelkiismeretesen járok el, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését előmozdítsam, népének boldogulását elősegítsem.” 46/1994.(IX.30.)OGY határozat

Hogyan tartja meg ezt az esküjét, mikor a szabadon választott első parlament legelső törvényalkotása az 1956-os Forradalom és szabadságarc jelentőségének törvénybe iktatásáról
1990. évi XXVIII. Tv. a következő:

1.§ Az Országgyűlés az 1956. évi forradalom és szabadságharc emlékét törvényben örökíti meg.

2.§ Október 23-át, az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napját nemzeti ünneppé nyilvánítja.

No, és az orvosi esküjét?

90 éve kiáltották ki a tanácsköztársaságot

Emlékezz, és tanulj a múltból!

A rómaiak bölcs mondása is ezt sugallja: Historia est magistra vitae.

Március 21-e a napéjegyenlőség napja több millió éve, és még sokáig így lesz.

Most 90 éve „tört” ki a Tanácsköztársaság.

A Marx (Mordechai) Kommunista Kiáltványa 1948-ban jelen meg Londonban. A fiatalok kedvéért, és okulásukra írom, hogy így kezdődött: „Kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete.” Befejező mondata, ami 1990-ig minden napilap címoldalán szerepelt a szocialista tömbben: „Világ proletárjai egyesüljetek!”

Így, utólag megállapíthatjuk, hogy a kísértet nem járta be egész Európát, csak a keleti felét, de ott vért, nyomort, hullahegyeket hagyott hátra. A mostani „proletárok” luxusvillákban laknak, és semmi törekvésük nem mutatkozik, hogy pl. Afrika, vagy Ázsia proletárjaival egyesülni (és persze osztozkodni) kívánnának.

Oroszországban győzött a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 1917. november 7-én. A Világháborúban fogságba került katonáknak az Antant hatalmakhoz tartozó oroszok szemináriumokat tartottak a marxi, lenini teóriákból.

Képzeld nyájas olvasóm, milyen gyönyörűség volt a fagyos, sáros lövészárkokat, megjárt, a háborús borzalmakon keresztülment, egyszerű embereknek, hallgatni a mesét olyan társadalmi rendről, amelyikben nincs kizsákmányolás, nincs úr és szolga. Elhitték, és továbbadták azoknak, akik a harctérről dezertáltak.

Hozzájárult a Tanácsköztársaság (szovjet minta!) „győzelméhez” a Károlyi Mihály féle őszirózsás „forradalom” is. A minden ízében rengő Osztrák – Magyar Monarchiát nem volt nehéz megbuktatni.

Mint a történelem során számtalanszor, azzal kezdődött a tevékenységük a vezetőknek, hogy földet osztottak, államosítottak. Vagyis elvettek és továbbadták, hogy népszerűségüket növeljék. Aztán jött a „fejtágítás”. Erről már írtam a kommunizmus áldozataira emlékezve. Kun Béla, Szamuely, és a Lenin-fiúk vérfürdői.

(lásd: http://www.angelfire.com/realm3/hmult/cikkek/szamuely.htm , és

http://franka-egom.ofm.hu/ „REJTELMES PINCE”, érdemes megnézni: uo. A KÉT ELFELEJTETT ESZTERGOMI ÁLDOZAT-ot

http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarországi_Tanácsköztársaság )

Ez volt a proletárdiktatúra, a rémuralom, ami 133 napig tartott.

A Tanácsköztársaság 1919. augusztus 1-jén megbukott.

Hogy mit „köszönhet” Magyarország ennek a vérgőzös diktatúrának a trianoni békediktátumban, az egy nagy tanulmányt érdemelne.

Erről, nyájas olvasóm, meggyőződhetsz Tormay Cécile: Bujdosó könyv c. művét olvasva.

Mai nap még egy fájdalmas momentumra kell, hogy emlékeztessen:

Ma 50 éve, 1959. március 21-én végezték ki Mansfeld Pétert, (szül: 1941. márc. 10) aki éppen előtte néhány nappal töltötte be a 18. életévét.

A Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsának ítélete életfogytig tartó börtön volt, amit másodfokon, Dr. Mácsik György ügyész indítványát elfogadva, Dr. Vágó Tibor tanácsa 1959. március 19-én halálbüntetésre változtatott.

(lásd: http://franka-egom.ofm.hu/esztergom_1956/mansfeld_peter/01mansfeld.htm )

Kádár János méltóképp ünnepelte a Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulóját

Emlékezzünk a kommunizmus áldozataira!

Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében minden év február 25-én tartjuk
A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJÁT.
1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet ka-tonai hatóságok jogtalanul letartóztatták, és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban.
________________________________________
“Nevetséges az úgynevezett ‘áldozatok’ sopánkodása, hiszen a kommunista rendszerben mindazok, akik megszólaltak, vagy bármit is tettek, azok tökéletesen tisztában voltak azzal, mit tesznek, és tudták, hogy amiket tesznek, következményei lesznek. Aki fellép a rendszer ellen, az nem áldozat. Tudták a következményeket. A kommunizmusnak nincsenek áldozatai.” – nyilatkozta 2006-ban az ex-államfő Göncz Árpád (1922 -). Azt is hozzátette, hogy saját ma-gát sem tekinti áldozatnak, és kéri, hogy vegyék le őt a kommunizmus áldozatainak listájáról. Mert akiket a rendszerellenes tettekért elítéltek, azok közül senki sem áldozat. Ő maga sem áldozat. (ki a húgyagyú?)
Talán nem járt történelemórára, mert még születése előtt már tombolt a világon, így hazánk-ban is a vörös terror.
Szamuely Tibor (a „halál népbiztosa”) 1919. április 20-án, Húsvét vasárnapján Győrben el-hangzott beszédének, sokak által idézett részlete, mely mai szóval programbeszédnek is fel-fogható: "A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kí-méletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proleta-riátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér - acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát...!"
Hogy Szamuely mennyire nem a "levegőbe beszélt", mutatja, hogy az akkor kb. 5000 lelket számláló Dunapatajon Szamuely "terroristái", ahogy legényeit akkor hívták, 64 személyt mé-szároltak le. Írások maradtak fenn arról, hogy az akasztás enyhe bánásmódnak számított. Az áldozatokat halálra szurkálták, megvakították, csonkolták, legtöbbször a hozzátartozók, férjek, feleségek, szülők és gyermekek szeme láttára. Volt eset, amikor a férj akasztásánál a felesé-get kényszerítették a sámli kirúgására.
Göncz szerint nem voltak áldozatok….
A „Kommunizmus fekete könyve” 100 millióra becsüli a világon a „kommunizmusnak” nevezett paranoiás diktatúrák halálos áldozatainak számát.
Göncz papa! Nemcsak számtanból buktál meg. Emberségből is!
________________________________________
A kommunizmus szó használata a mai, megszokott szövegkörnyezetben helytelen.
Saját magát cáfolja, hiszen a tanítása szerint, az ellentétek harca eredményezi a fejlődést. Ha nincs ellentét, akkor nincs fejlődés.
Márpedig kommunizmusban mindenki egyenlő, nincs semmilyen ellentét = állóvíz, ami na-gyon gyorsan posvánnyá válik, még akkor is, ha az elmélet szerint alakul minden.
De korrupt gazemberek tömkelege, egymást túllicitálva, a másikat sárba-tipporva csörtetett előre, hajszolva a saját (!) hasznát.
Szó sem volt az elosztásban:
"Mindenki képessége szerint, mindenkinek munkája szerint”-i elv megvalósításáról, ahogy azt a kádári alkotmány 14.§. 4. bekezdése oly hangzatosan hirdette.
A „béketábor” kommunista jelzővel ellátott vezető pártjai diktatúrát állítottak fel, amit titkos-rendőrséggel, besúgóhálózattal, karhatalommal tartottak fenn. Még a hadsereget is bevethet-ték volna. Aki ellenállt, azt eltávolították: gulág, Recsk, Hortobágy, kitelepítés, vagy börtön, bi-tó — koncepciós perekben elítélve, de ítéletlenül is.
Mert ellenséget, azt találtak. Papokat, cserkészvezetőket, akik sohasem politizáltak, a kulákot, aki tudott gazdálkodni, és nem kocsmában itta el a jövedelmét. És, ha valamelyik apparat-csiknak megtetszett akár egy Budapest, II. kerületi szemlőhegyi ház, hát kitelepíttette a tulaj-donost a Hortobágyra, jobb esetben csak falura, és maga beköltözött – a bebútorozott házba.
Maguk közt is találtak ellenséget: Kun Bélát, Rajk Lászlót, akit látványos kémperben ítéltek halálra 1949-ben. Mindezek kis hazánkban történtek.
Meg kell emlékeznünk ezen a napon azokról az emberekről, a milliókról, akik a gulágok -50 fokos poklában szenvedtek, megnyomorítva hazatérhettek, vagy Kolimán nyugszanak egy fagyos gödörben, jeltelenül. A gulág nemcsak a magyar áldozatokkal volt feltöltve. Nyájas ol-vasóm! ha veszed a fáradtságot, és a lábjegyzetben lévő linkre kattintasz, olvashatod, diag-ramban szemlélheted az ott pusztult foglyok „palettáját”. Mindez a proletár internacionalizmus jegyében történt: Világ proletárjai egyesüljetek!
Göncz Árpád vélekedése rájuk is vonatkozik? Önként és dalolva mentek fogolynak?
Az ámokfutásnak még ma sincs vége! Kína, Észak Korea, Kuba még tartja a frontot.
Észak Koreában az emberek – főként gyerekek - önként halnak éhen, a lakótelepi 20 négy-zetméteres „luxuslakásokban”, ahol nincs villany és nincs víz. Ha lenne élelmük, akkor sem képesek megfőzni. A hadseregnek mindent, mert fegyverrel tartják fenn a diktatúrát, a testvér, a dél-koreai rokonok ellen.
Ne gondold kedves olvasóm, hogy világszerte megemlékeznek a XX. századi, legtöbb áldoza-tot szedett népirtásáról. A fejlett NYUGAT képtelen megérteni a vérgőzös diktatúrák működé-sét. Ők nem tudják:
„Ők, akik örökbe kapták —:
„Ilyen nagy dolog a Szabadság?”
Nem, mert ők beleszülettek. Nekik a SZABADSÁG természetes…
Százmillió ember életéért nem történt egyetlen komoly felelősségrevonás sem, a bűnösök vagy meghaltak, vagy köztünk bujkálnak, és öröklik a rablott vagyont.
Nekünk el kell mondani mindenkinek, gyermekeinknek, unokáinknak: a szabadság a legna-gyobb dolog életünkben, amit már mindenki ajándékba kap, de vérben fogant. Sok millió em-ber vére váltotta meg. Rájuk emlékezzünk február 25-én.
Nézd végig Nyájas Olvasóm! http://www.youtube.com/watch?v=NqufXtYyoW8
http://www.gulag.hu/kowalski/chapter03.htm
Esztergom, 2009. február 20.
Kiss György

Megaláztak

Megaláztak

Még 1989-ben írtam az alábbi sorokat azzal kapcsolatban, hogy valamelyik duplafejű apparatcsik kitalálta, hogy legyen október 23-a a megbékélés napja:
o Átlag megalázottnak érzem magam. 1938-ban születtem, apám "b" listázott jogász, anyám pedagógus volt.
o Dicső felszabadítóink 1945. március 18-án éjszaka, minden különösebb katonai célpont nélkül bombázták Esztergomot, ezt a nyugodt vallási székhelyet. Az egyik bomba a családi házunkat találta el. Romba dőlt, el kellett költöznünk.
o Hogy teljes legyen a dicsőségük, a szomszédban elszállásolt szovjet hősök 1945 nyarán kirabolták a pincénket, elvitték az akkor felbecsülhetetlen értéket: szüleim biciklijét a lezárt szuterénból.
o Az iskolában megtanítottak tapsolni, ujjongani azokért, akikről otthon szüleim — enyhén szólva — elítélőn nyilatkoztak! (Sztálin! – Rákosi!) Ezt nevezték NÉPI demokráciának… 
o Eltiltottak a vallás nyilvános gyakorlásától!
o Megtanultam énekelni a "Sztálin-kantátát", meg egy csomó mozgalmi nótát, valamint a "Dunjuskától" kezdve a "Szulikó"-ig sok szép orosz népdalt, de magyart? — talán ha kettőt!
o Próbáltak megtanítani (?) kilenc éven át, egy eleve holt nyelvre: az oroszra, aminek semmi hasznát nem vettem!
o Példaképnek Rákosi pajtást, Sztálint, Sztahánovot és magyar alteregóját, Muszka Imrét, meg Pióker Ignácot állították elénk!
o Nagy tanítónk V.I. Lenin, a húgyagyú, szifiliszes, pederaszta lett, a nagy forradalmár, aki zűrzavart tud csinálni, de irányítani nem
o Bölcs vezéreink pedig J. V. Sztálin nevű postarabló, meg a Rosenfeldből lett Rákosi és bandája lettek.
o Levizsgáztam szocializmus politikai gazdaságtanából, ami arról szólt, hogy a "szocializmus alaptörvénye: az életszínvonal szakadatlan emelkedésének törvénye"! (azóta is meredeken ível…. Lefelé )
o Megtanultam gazsulálni a vízfejűeknek, akikről mostanában derül ki, hogy korrupt gazemberek!
o Gerincemet megtörték, és beléptettek az MSZMP-be 1966-ban, de 1974-ben fölegyenesedtem, kiléptem.
o Részt vettem, „önként” a szocialistabrigád-mozgalomban, amely megcsúfolása volt a mar-xizmus – leninizmusnak, mert a tudatformálással képzelte meghatározni a létet. (a felépítmény határozza majd meg az alapot..)
o Megtanítottak a gondolatszabadság jegyében a gondolat visszafojtására, persze mindezt az életbennmaradásért.
o Azért az életért, melyben — mint számos sorstársam — igazodva a statisztikai trendhez, 50 éves korára túl van az első szívinfarktuson, és mely éltbe most születő csecsemő 16 év "élettartam" hátránnyal születik a nyugat-európaihoz képest!
o Gyermekeim előtt olyan élet áll, hogyha szorgalmasan dolgoznak, még temetésük előtt vehetnek a spórolt pénzükből egy lakást!
No, NEM, nem a megalázók fogják diktálni a megbocsátás menetrendjét!

Az élcsapat tagja voltam

„3. §”A munkásosztály marxista-leninista pártja a társadalom vezető ereje.” A Magyar Népköztársaság Alkotmánya 1949. évi XX. törvény, (többször módosított)

Az élcsapat tagja voltam

A Pusztavámi Szénbányához 1963. április 1-i nappal kerültem. Előtte a Bauxitkutató Vállalatnál dolgoztam Balatonalmádiban, ahová anno a Nehézipari Minisztérium (NIM) helyezett, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem elvégzése után, (1962) mint kezdő bányagépészmérnököt — gyakorlatra. Almádiban se pénz, se lakáskilátás, se munkakör nem volt, ezért a kötelező félév után elbúcsúztam.

Akkor Pusztavám még a Közép-Dunántúli Szénbányászati Tröszthöz (KDT) tartozott. A központ Veszprémben volt, így Almádiból könnyen jutottam oda — tárgyalni.

Két hely is volt: Balinka, meg Pusztavám. Ez utóbbinál a munkakörhöz (gépüzemvezető) egy móri, bányászkolóniai lakás is tartozott, amiben nem volt víz, de utcai nyomókutakból jó ivóvíz folyt. Elfogadtam. A feltétel az volt, hogy meg kell nősülnöm, megkapom a lakást. Addig legényszállón, a pusztavámi „Aranybikában”[1]kapok külön szobát. Komoly hidegek voltak, amikor a legényszállón laktam, de minden szobában volt szenes kályha, volt egy fűtő, az mindig lapátolt a tűzre. Már május volt, amikor egy pénteki napon elmentem Miskolcra, minden előzetes bejelentés nélkül — nősülni.

Csöpi, a menyasszonyom már felkészült, csak a szombati munkavégzés alól kellett felmentést kérni. Isten látja lelkem: nem azért vettem feleségül, mert a lakást akartam megkaparintani!

Hétfőn bementem Balázs Mátyás igazgatóhoz (valójában csak üzemvezető volt, de elvárta ezt a megszólítást. Mélyparaszti származása ellenére négy iskolája volt: 2 első, 2 második osztály) Megmutattam az anyakönyvi kivonatot, meg a személyi igazolványomat, már szólt is Horák Imrének (munkaügyis) hogy adja át a lakást.

Rögtön el is mentünk Mórra. Bányászkolónia. Aki még nem látott ilyet: szinte végeláthatatlan sorban egyforma, közel egyforma egyes és ikerházak, mindegyikhez tartozott egy fáskamra, mellette disznóól, tyúkól — persze, az is léniában.

Munkaköri feladatom a műhely irányítása, a külszíni szállítás, osztályozás, az Iker-akna aknaszállítása, szellőztetésének ellenőrzése volt.

Az iker akna azt jelenti, hogy egymáshoz közel (itt kb. 100 m) két függőleges akna van, az egyiken megy a termelvény szállítása, itt áramlik be a friss levegő, a másikon ventillátor szívja az elhasznált levegőt, és anyagbeadás történik. Ez utóbbinál dolgozott Kass Dániel — aknaszállító-gépész volt. „Úri” munka, mert — ugyan 3 műszakban kellett járni — nem sok teendő volt, inkább csak a nappalosban. Kass Dániel jó elvtárs volt (?), mint régi munkásmozgalmi „harcos”, a móri rendőrség 1945 – 46-os újjászervezője, (állítólag szadizmusával váltott ki e területen „elismerést”…) szakszervezeti tag. De már a Magyar Szocialista Munkáspártnak (MSZMP – az élcsapatnak) nem lett tagja, eltávolodtak egymástól, mint pl. a másik: Rideg Sándor kovács, akiket ma kripto-kommunistának neveznénk – kifinomult szókincsünkkel. . . .

Ezért, amiért régen részt vett a szakszervezeti mozgalomban, a főnökség, mint jó elvtársat tartotta nyilván, és kellemes nyugodt munkahelyet biztosított számára.

Én közvetlen munkahelyi főnöke voltam, és munkahelyi ellenőrzéseim során őt is meglátogattam. Intelligensebb volt mint az átlag melós. Hosszasabban is beszélgettünk a kutyatartásról, a fényképezésről.

Történt, hogy – tán 1965 húsvét táján (?) – Miskolcra mentünk anyósom – sógorom, sógornőm meglátogatására. Néhány napos ottlét után hazautaztunk. Reggel, egy dombról kellett leereszkedni az országútra, ahonnan a busz indult a bányához. Ez volt a „tisztviselő-járat”. Mindenünnen ereszkedtek a „tyityvityelők[2]”, köztük az én Berente Lajos barátom.

– Szevasz Lajos! Mi újság? Mi történt, míg távol voltunk?

– Semmi különös, hacsak az nem, hogy a Kass Dani főbelőtte magát, meg egy nőt.

– Ilyen sorrendben? – vettem viccesre a figurát, de a többiek is csak erősítik, amit Lajos mondott.

Mindenki tudott valamit az esetről. Kass Daninak – hites felesége mellett – metresze volt, akivel összekülönbözött, és ezt úgy oldotta meg, hogy az illető hölgybe – revolverével – belelőtt, majd felment a templom elé, és a középső kereszt alatt főbelőtte magát.
A nő hosszú gyógykezelés után felépült a májlövésből, de Kass Dani kiszenvedett.
Közben a busz kiért a bányához, ahol tovább áramlott mindenféle információ, a rendkívüli esetről.

Végeztem a dolgomat, mikor megcsörrent a kurblis telefon: a főnök hivat.

Megyek az irodába, ott ül a párttitkár – Szlávnics László – is.

– Tessék, itt vagyok.

– Gyurikám! Baj van.

– Mi történt?

– Meghalt egy akna-szállítógépész.

Hirtelen agyamba-villant: itt valamit a nyakamba akarnak varrni. Valószínű színt változtattam, mert a főnök megnyugtatott:

– El kell temetni, és a koporsónál neked kell a gyászbeszédet elmondani.

Nagy kő esett le a szívemről, mert arra gondoltam: számon kérik, hogy nem foglalkoztam a beosztottakkal.

Nekiláttam, fogalmaztam, rágtam a ceruzavéget.

Egyház? Szóba se jöhet, párt, szakszervezet, munkásőrség, rendőrség, senki, egy mukkot sem, csak a munkahelyi főnök.

Anyámtól, ha mást nem is, de fogalmazni megtanultam.

Megírtam, betanultam, elmondtam a gyászbeszédet.

Persze ott volt minden (im)potentát, a járási párbizottság első titkára, maga Klujber János elvtárs is – személyesen! Talán ő jegyezhette meg, hogy ez az elvtárs (rám utalva), jó elvtárs. Szlávnics László, az üzemi függetlenített párttitkár meg szemlesütve, talán pironkodva vallotta be: Kiss elvtárs ­– sajnos - nem elvtárs (már hogy nem tagja az élcsapatnak, az MSZMP-nek). No! Meg is kapta rögtön a pártépítési munkához a soron-következő eligazítást.

Egyszer együtt ebédeltünk Laci bácsival (Szlávniccsal, aki jámbor természetű ember volt). Rá is tért a TÉMÁRA: – Gyurikám! Nem gondolkodott még azon……?

­– Ó, dehogy nem! Csak nem éreztem magam politikailag érettnek erre a nagy kóvedre[3]!
Még nekem kellett mentegetőzni, pedig a politika soha nem is érdekelt, az egyetemi politikai oktatás nem múlt el nyomtalanul. Még ma is tart belőle.

Taggyűlés, felvettek 6 hónapra tagjelöltnek. Akkor még volt ilyen forma, nem sokkal ezután megszüntették, hogy egyszerűbbé váljék a pártépítés.

Volt ez tán’ 1965-66-ban. Jártam a dögunalmas taggyűlésekre, fizettem a tagdíjat, fényképeztem a munkásőröket….. Mindez tartott 1970 januárjáig, mikor is Tatabányára kerültem dolgozni, a VIDUS-hoz. Itt a munkatársaim javarészt értelmiségi: mérnök, jogász, közgazdász volt, de a műhely lakatosai, portások, takarítók is voltak szép számmal. Inhomogén volt az összetétel.

Átjelentkeztem, fegyelmezett párttaghoz híven, azt remélve titkon, hogy a színvonal magasabb lesz, de csak a tagdíjam növekedett.

A munkahelyem a Szénbányáknak egy melléküzemága volt, ahol saját fejlesztésű technológiai berendezéseket terveztünk, kiviteleztünk, és próbaüzemmel adtunk át a kedves Megrendelőnek. Abban az időben az ilyen jellegű munka kapitalista vállalkozás volt, mert nem az MSZMP Központi Bizottsága deklarálta, hogy miből mennyit kell termelni, és azt hova kell szállítani. A PIAC irányította a tevékenységünket. Nyilván, ehhez felelős vezetés kellett, ami megszabja az irányt a műszaki fejlesztésnek, a tervezésnek, a piackutatásnak, üzletkötéseknek.

Történt, hogy a VIDUS Pártszervezete beszámoltatta az üzemvezető-főmérnököt:
Dr. Réczey Gusztávot. Ő okos vezető volt! Elmondta a számokat, (ezt akkoriban nem lehetett mellőzni!) aztán kérdéseket lehetett feltenni. Az egyik mélyparaszti származású bunkó megkérdezte, hogy érvényesül az üzemi demokrácia, meg a Párt vezető szerepe az Üzemnél? Válasz:

’A Párt olyan döntések meghozatalába avatkozzon be, ahol felelősséget is vállal.’

HOPPÁ! Miért vállal felelősséget a Párt? Aminek én is a tagja vagyok? Semmibe!!!

Ez volt az a momentum, amikor elgondolkoztam: ezért fizetek tagdíjat? Ezért hagyom magam cseszegetni, hogy már megint nem voltam taggyűlésen? No! NEM!

A tagdíj a fizetéshez méretezett volt, és bizony prémium-osztáskor… kemény summa volt. Ezt szóvá is tettem egy alkalommal, mikor jött a bizalmi:

– Itt van a tagdíj, de most már vegyetek le a kannibálok étlapjáról[4]

Két perc sem telt el, hivattak a pártirodára……..

Veszprémi József vegyészmérnök volt a párttitkár.

– Hogy mik vagyunk mi? Kannibálok?

Először megpróbáltam megmagyarázni, hogy tulajdonképpen nem a kannibálok listáját, hanem az étlapját emlegettem, de olyan veres volt, mint a haja.

– Tudod mit Jóska? Beadom a felmondásom.

Valami óhéber dumával leírtam, hogy mostantól kezdve nem akarok tagja lenni az élcsapatnak.

Kapóra jött, mert a legközelebbi taggyűlés ideje alatt már a lengyelországi Czernin[5] disznószaros levegőjét szívtam, mert ki mentem kb. fél évre dolgozni.

Amiért röstelkednem kell: még Móron kiadták pártmunkának, hogy el kell menni azokhoz a családokhoz agitálni, ahol a gyereket hittanra íratták be – és én elmentem, nem emlékszem már milyen eredménnyel járt ez a ’misszióm’.

Magam előtt tiszta vagyok, nem kértek fel besúgni, nem lettem munkásőr, nem voltam karrierista. Az én politikai alapállásom (ha erről egyáltalában lehet egy 7 éves gyereknél) kialakult még 1945-ben. Dicső fölszabadítóink, a Vörös Hadsereg bombázta Esztergomot, ahol mi laktunk, jelenleg is lakom.

Katonai célpont? Ugyan kérem! Néhány kóbor apáca, pár ferences szerzetes, egy –két bencés tanár. Március 18-án, Sándor napon (Kubányi Sándor keresztapámé volt a ház) estefelé megszólalt a sziréna. Velőt hasító hangja van! Erre még határozottan emlékszem, de innentől már keverednek az emlékeim a szüleimtől hallottakkal.

Lenn a pince be volt rendezve „lakás”-nak: konyha, szoba. Ott aludtunk, hogy ne kelljen minden szirénahangra kelni, és levonulni a pincébe.

A Mari-néni nevezetű repülőgép, inkább légi traktor, egyesével hozta a bombákat.
Még néhány hónapja, talán 1944 őszén láttam egy lebombázott házat, fogalmam volt a pusztításról. A marinéni[6] pöfögött, aztán: bumm! egy bomba le, pöfögés, hozza a következőt. Talán a 11 – 12. bomba esett az udvarunkba: 8 × 8 m-es körbeépített átrium.
Nem akarom részletesen leírni a pusztítást, amit végzett, csak annyit, hogy a ház, főleg a mi lakásunk romokban állt, de életben maradtunk, senkinek sem esett semmi baja.
Játékaim: a kisvonat, hintaló, lábbal hajtható autó, építőkocka,…. a romok alatt.

Annyi mindenesetre összeállt bennem – később, szüleim elmondása segítségével, hogy oroszok bombáztak, katonai célpont nélkül, és amikor felszabadultunk (?) ezeknek a tetveknek, patkányoknak kellett tapsikolni, énekelni, szavalni, és dicsőíteni őket, főleg apánkat, bölcs vezérünket és tanítónkat Sztálin elvtársat.

Utáltam a politikát, és az akkori „résztvevőit” akikről utólag kiderült – legalábbis nekem, vidéki fiúnak – hogy alkoholisták, korrupt gazemberek voltak. Czinege Mihály hadügyminiszternek úgy kellett megírni a néhány-soros mondanivalót, hogy ne szerepeljen benne az imperializmus szó, mert nem bírta kimondani. (pedig négy iskolája volt: két első, két második) Olyat, hogy pluralizmus??? Mire ez a szó sorra-került a politikában, addigra Czinege eltűnt a süllyesztőben, jó néhány hasonszőrű társával, és persze a felhalmozott vagyonával együtt. Előkerült egy könyvben: Kiskirályok mundérban, abból kiderült, hogy a Magyar Néphadsereg gépesített alakulata hadgyakorlatát Leányfalun, az ő „vityillójánál” tartotta a, mert utat kellett építeni, továbbá külön-helikopter hozta neki a törkölypálinkát (?)

Ezekkel alkottuk az élcsapatot .

Nem vagyok rá sem büszke, sem nem titkolom el, mert átéltem, hogyan törik meg ezek a férgek az ember – egyébként is képlékennyé kalapált – gerincét.

A mai kellemetlen érzésem, hogy mindenki elfelejtette a múltat? Nemcsak engem aláztak meg! Másoknak is át kellett élnie az oroszórákat, a május elsejei felvonulásokat, ahol „lelkesen” integettünk a dísztribünön álló apparatcsikoknak, akik hájas kezükkel nagykegyesen visszaintegettek. Átéltük a szocialista-brigádmozgalmat, a szakszervezetet, az útlevél gondokat, (szolgálati, privát ablak) az 50 $-os kétévenkénti valutakeretet.

Ezek „vezették” a Béketábort, bolsevizmus paranoiás, hazugságözönre épülő diktatúráját: a NAGY Sztálin, a zseniális hadvezér, leninizmus tudós teoretikusa, majd a primitív, de erőszakos Nyikita Szergejevics Hruscsov (1894-1971), aki az ENSZ közgyűlésén a cipőjével verte a pulpitust, és 1964-ben (demokratikusanJ) puccsszerűen leváltották..aztán, jött a húgyagyú, agyalágyult Leonyid Iljics Brezsnyev, ill. a gerontokrata, rozoga alakok, akik követték a "trónon"? Andropov a KGB egykori vezetője, néhány hét múlva Konsztantyin Csernyenko?

Kik voltak ezek a trógerek?

Ezek, akik anno az élet – halál urai voltak, mára a „pallosjogukat” elvesztették, de a spontán privatizációnál ott álltak az első sorokban, hiszen ők voltak a tűz közelében…

Most? Már a hatalom is a kezükben, de nagyon remélem, hogy egyszer a Magyar Nemzeté lesz, és nem a proletár internacionalistáké, akik már nem nagyon kívánkoznak a Kommunista Kiáltvány zárómondata szerint egyesülni senkivel, pedig mennyi még az éhező proletár….

„Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is, aki uralja a jelent, a jövőt is uralja”. - Orwell

"A KOMMUNIZMUS MEGBUKOTT, MINDENFÉLE ÉRTELEMBEN, DE A KOMMUNISTÁKTÓL NEHÉZ LESZ MEGSZABADULNI, MERT SENKI SEM OLYAN KONOK ÉS VESZEDELMES, MINT EGY BUKOTT ESZME HASZONÉLVEZŐJE, AKI MÁR NEM AZ ESZMÉT VÉDI, HANEM A MEZÍTELEN ÉLETÉT ÉS A ZSÁKMÁNYT." Márai Sándor

Aki az egészet, átélte, leírta, elküldözgeti ismerőseinek: Kiss György, szem száma: 13804……….(talán a XXI. században születetteknek magyarázatra szorul: 1 férfi,
1938 sz.év, hó, stb.

Esztergom, 2004. Ma már 2005. május 20 , mi több: 2005. június 12. 2008. augusztus 18-at megértem.

---

[1] Micsoda szellemes népi elnevezés egy legényszállóra!

[2] tisztviselők

[3] kóved – (jiddis) megtiszteltetés

[4] Kiszólásom volt abban az időben….

[5] észak Lengyel pici falu Malbork, ill. Sztum közelében (e: stum)

[6] marinéni – valami légi traktor, lehet, hogy kétfedelű (biplán)