Emlékezzünk a kommunizmus áldozataira!

Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében minden év február 25-én tartjuk
A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJÁT.
1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet ka-tonai hatóságok jogtalanul letartóztatták, és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban.
________________________________________
“Nevetséges az úgynevezett ‘áldozatok’ sopánkodása, hiszen a kommunista rendszerben mindazok, akik megszólaltak, vagy bármit is tettek, azok tökéletesen tisztában voltak azzal, mit tesznek, és tudták, hogy amiket tesznek, következményei lesznek. Aki fellép a rendszer ellen, az nem áldozat. Tudták a következményeket. A kommunizmusnak nincsenek áldozatai.” – nyilatkozta 2006-ban az ex-államfő Göncz Árpád (1922 -). Azt is hozzátette, hogy saját ma-gát sem tekinti áldozatnak, és kéri, hogy vegyék le őt a kommunizmus áldozatainak listájáról. Mert akiket a rendszerellenes tettekért elítéltek, azok közül senki sem áldozat. Ő maga sem áldozat. (ki a húgyagyú?)
Talán nem járt történelemórára, mert még születése előtt már tombolt a világon, így hazánk-ban is a vörös terror.
Szamuely Tibor (a „halál népbiztosa”) 1919. április 20-án, Húsvét vasárnapján Győrben el-hangzott beszédének, sokak által idézett részlete, mely mai szóval programbeszédnek is fel-fogható: "A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kí-méletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proleta-riátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér - acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát...!"
Hogy Szamuely mennyire nem a "levegőbe beszélt", mutatja, hogy az akkor kb. 5000 lelket számláló Dunapatajon Szamuely "terroristái", ahogy legényeit akkor hívták, 64 személyt mé-szároltak le. Írások maradtak fenn arról, hogy az akasztás enyhe bánásmódnak számított. Az áldozatokat halálra szurkálták, megvakították, csonkolták, legtöbbször a hozzátartozók, férjek, feleségek, szülők és gyermekek szeme láttára. Volt eset, amikor a férj akasztásánál a felesé-get kényszerítették a sámli kirúgására.
Göncz szerint nem voltak áldozatok….
A „Kommunizmus fekete könyve” 100 millióra becsüli a világon a „kommunizmusnak” nevezett paranoiás diktatúrák halálos áldozatainak számát.
Göncz papa! Nemcsak számtanból buktál meg. Emberségből is!
________________________________________
A kommunizmus szó használata a mai, megszokott szövegkörnyezetben helytelen.
Saját magát cáfolja, hiszen a tanítása szerint, az ellentétek harca eredményezi a fejlődést. Ha nincs ellentét, akkor nincs fejlődés.
Márpedig kommunizmusban mindenki egyenlő, nincs semmilyen ellentét = állóvíz, ami na-gyon gyorsan posvánnyá válik, még akkor is, ha az elmélet szerint alakul minden.
De korrupt gazemberek tömkelege, egymást túllicitálva, a másikat sárba-tipporva csörtetett előre, hajszolva a saját (!) hasznát.
Szó sem volt az elosztásban:
"Mindenki képessége szerint, mindenkinek munkája szerint”-i elv megvalósításáról, ahogy azt a kádári alkotmány 14.§. 4. bekezdése oly hangzatosan hirdette.
A „béketábor” kommunista jelzővel ellátott vezető pártjai diktatúrát állítottak fel, amit titkos-rendőrséggel, besúgóhálózattal, karhatalommal tartottak fenn. Még a hadsereget is bevethet-ték volna. Aki ellenállt, azt eltávolították: gulág, Recsk, Hortobágy, kitelepítés, vagy börtön, bi-tó — koncepciós perekben elítélve, de ítéletlenül is.
Mert ellenséget, azt találtak. Papokat, cserkészvezetőket, akik sohasem politizáltak, a kulákot, aki tudott gazdálkodni, és nem kocsmában itta el a jövedelmét. És, ha valamelyik apparat-csiknak megtetszett akár egy Budapest, II. kerületi szemlőhegyi ház, hát kitelepíttette a tulaj-donost a Hortobágyra, jobb esetben csak falura, és maga beköltözött – a bebútorozott házba.
Maguk közt is találtak ellenséget: Kun Bélát, Rajk Lászlót, akit látványos kémperben ítéltek halálra 1949-ben. Mindezek kis hazánkban történtek.
Meg kell emlékeznünk ezen a napon azokról az emberekről, a milliókról, akik a gulágok -50 fokos poklában szenvedtek, megnyomorítva hazatérhettek, vagy Kolimán nyugszanak egy fagyos gödörben, jeltelenül. A gulág nemcsak a magyar áldozatokkal volt feltöltve. Nyájas ol-vasóm! ha veszed a fáradtságot, és a lábjegyzetben lévő linkre kattintasz, olvashatod, diag-ramban szemlélheted az ott pusztult foglyok „palettáját”. Mindez a proletár internacionalizmus jegyében történt: Világ proletárjai egyesüljetek!
Göncz Árpád vélekedése rájuk is vonatkozik? Önként és dalolva mentek fogolynak?
Az ámokfutásnak még ma sincs vége! Kína, Észak Korea, Kuba még tartja a frontot.
Észak Koreában az emberek – főként gyerekek - önként halnak éhen, a lakótelepi 20 négy-zetméteres „luxuslakásokban”, ahol nincs villany és nincs víz. Ha lenne élelmük, akkor sem képesek megfőzni. A hadseregnek mindent, mert fegyverrel tartják fenn a diktatúrát, a testvér, a dél-koreai rokonok ellen.
Ne gondold kedves olvasóm, hogy világszerte megemlékeznek a XX. századi, legtöbb áldoza-tot szedett népirtásáról. A fejlett NYUGAT képtelen megérteni a vérgőzös diktatúrák működé-sét. Ők nem tudják:
„Ők, akik örökbe kapták —:
„Ilyen nagy dolog a Szabadság?”
Nem, mert ők beleszülettek. Nekik a SZABADSÁG természetes…
Százmillió ember életéért nem történt egyetlen komoly felelősségrevonás sem, a bűnösök vagy meghaltak, vagy köztünk bujkálnak, és öröklik a rablott vagyont.
Nekünk el kell mondani mindenkinek, gyermekeinknek, unokáinknak: a szabadság a legna-gyobb dolog életünkben, amit már mindenki ajándékba kap, de vérben fogant. Sok millió em-ber vére váltotta meg. Rájuk emlékezzünk február 25-én.
Nézd végig Nyájas Olvasóm! http://www.youtube.com/watch?v=NqufXtYyoW8
http://www.gulag.hu/kowalski/chapter03.htm
Esztergom, 2009. február 20.
Kiss György